Milyen az igazán jó vezető? Stabil tudással rendelkezik, érti a folyamatokat, érti a számokat, érti a környezetet, érti a kontextust, érti a piacot, ismeri az üzletet, érti a lényeget, érti az emberi oldalt is, ismeri a csoportdinamika törvényszerűségeit és az emberi lélek rejtelmeit, tud motiválni, tud támogatni, tud irányítani, mestere az emberi kapcsolatoknak, felsőfokon kommunikál: megbízhatóan teljesítő példakép. És tévedhetetlen!
Így van ez?
Ilyen az álom vezető?
Ilyen. Ezt várjuk el már a csoportvezetői szinten is, hát még a felsővezetőknél! És nem! Nem érdekel senkit, hogy a szóban forgó ember két hete, két éve vagy két évtizede tölti be a munkakört. Hogy betanult-e már, rutinos esetleg kiégett és hogy egyáltalán tudja-e örömét lelni a munkájában ennyi elvárás közepette? Nem! Azt várjuk, hogy tudja zsigerből, igazán, már a kinevezése másnapján és addig amíg ki nem esik a kezéből a toll. És soha ne engedjen a tökéletességből. Ha kell, legyen topon 7/7 vagy 24/24. Igen, álmából felkeltve is legyen hiper-szuper vezető! Hibátlanul tökéletes!
“A perfekcionizmus önpusztító, mert semmi nem tökéletes. A tökéletesség egy elérhetetlen cél.” Brené Brown
A vezető emberből van! És az ember esendő. Azt tudja igazán jól csinálni, amit szeret csinálni. Valamit megszeretni pedig úgy lehet, ha van rá idő, hogy megtanulhassa. Senki nem születik minden tudás birtokában; megtanulja a dolgokat: az ismeretanyagot, a környezetet, a nyelvet, mozgást, viselkedést. Idő kell ahhoz, hogy bármilyen készséget, képességet a teljesíthetőség lokális maximumának a közelébe hozzon. És közben hibázik – hibázunk.
S azt is tegyük hozzá, hogy az ideális vezetőnk számára, ha már ott van az elképzelt csúcson – azaz azon a platón, ahová tanulás által eljuttatja magát -, nincs megengedve a hullámzás! Egyenletes, folyamatos, kiszámítható teljesítmény! – ez az elvárás. Pedig emberből vagyunk. Igen, emberből vagyunk még ott fenn is, bármilyen magasan legyen is az a fenn. Elfáradhatunk vagy csak egyszerűen túl sok minden torlódik össze vagy lankad a figyelmünk, és ha beszorulunk a helyzetbe évekre, léleknyomorító rutinná válhat az álommeló – és akkor hibázunk.
A hiba
Mi kell ahhoz, hogy elhiggyük, hogy a hibázási lehetőség maga a szabadság? Amikor megengedik nekünk vagy – még ennél is jobb esetben – megengedjük magunknak, hogy ne kelljen mindent vagy mindig és elsőre (!) tökéletesen csinálni!
Ha megengedő a környezet, hibázhatunk? A szervezeti kultúra nem elég! Elsősorban magunknak kell megengedni, a hibázás lehetőségét! Nekünk kell elnézőnek lenni magunkkal szemben, hogy rájöhessünk, hogy nem dől tőle össze a világ! És ehhez bátran el kell ismerni, hogy nem vagyunk tökéletesek és hogy esendők és sebezhetők vagyunk. Persze, mélyen belül tudjuk ezt, csak titkoljuk, mert szégyelljük. Erre tanulunk rá gyerek korunk óta, ezt várják tőlünk, erre épül a világunk.
Hibázhat egy vezető?
Igen! És ha ezt megengedi magának – elismeri az esendőséget, vajon mi lesz az eredmény? Tippelhetünk! De talán jobb, ha tudományos eredményekre hagyatkozunk. Brene Brown, szenvedélyesen kutatja, és hisz abban, hogy érdemes és kell a szégyen, az esendőség és a sebezhetőség témakörével foglalkozni. Igaz, nem az üzleti világ indította el ezen az úton, de amikor belemerült ebbe a témába, akkor előbb a saját élete változott meg, majd lassan, de biztosan, a másokéra is elkezdett hatni. Életeket változtatott meg azzal, hogy bátran felvállalta és hangosan kimondta azt, amit mi esetleg suttogva, de gyakran még magunknak se mertünk elmondani. Tartott egy előadást a TED-en és megőrült érte a világ. Miért? Mert olyan témával rukkolt elő, amit mindannyian megélünk, de arra szocializálódtunk, hogy úgy tegyünk mintha nem is létezne. Pedig annyi, de annyi minden függ attól, hogy hogyan kezeljük a hibát, a szégyent, a sebezhetőségünket és hogyan engedjük el a tökéletességünk illúzióját.
Mert, ha nem tagadjuk, hanem legelőbb magunk előtt, majd a világ előtt is felvállaljuk mindezt, akkor abból kovácsolunk egy hihetetlenül hatékony eszközt, amiről korábban mindenki a környezetünkből – de még mi magunk is -, azt hittük, hogy a legeslegrejtegetnivalóbb gyengeségünk.
Mert, ha nyíltan felvállaljuk, hogy emberek vagyunk, az erőt ad és védelmet a kiszolgáltatottsággal szemben. Növeli a hitelességünket és talajt teremt a kreatív, innovatív, szabad szellemű munkához.
Persze, mondani könnyű
Leírni sem sokkal nehezebb. De ki az, aki holnap azzal áll ki a főnöke – de méginkább a beosztottai – elé, hogy “fogadjátok el, hibázom. Nem vagyok tökéletes! Még én sem tudok mindent. Vannak helyzetek, amiket azért kezelek rosszul, mert még nem tudok róluk eleget, vagy már a könyökömön jönnek ki.” ? Nagyon fontos, hogy ez elé a kérdés elé azt is oda kell tennünk, hogy egy ilyen kijelentésre (comingout:) hogyan tudunk felkészülni? Lehet-e úgy egyenesen és nyugodtan a tükörbe nézni, hogy közben ez, vagy ehhez hasonló gondolatok járnak a fejünkben? Nem egyszerű! A legnehezebb magunknak elismerni, ehhez kell a mérhetetlen bátorság.
Általában jól jön hozzá egy kis segítség. Akár szakemberé, akár egy támogató közegé. És fontos tudatosítani, hogy amíg ezt nem lépjük meg, addig lebéklyóz a szégyen és elviszi az erőnket a képmutatás.
Ha már szembe tudunk nézni saját gyengeségünket olyan erők szabadulnak fel bennünk, amik tovább tudnak minket sodorni a felvállalásban az önazonosság felé, hogy megteremtsünk magunknak egy boldogabb jelent és ezzel egy kicsit hozzájáruljunk a jobb világhoz is.
Ha kedved van egy önismereti kalandhoz, amely segít téged, hogy jobb vezetővé válj, keress minket. Kapcsolat
Danghel Edith
További inspirációk:
Brené Brown második TED beszéde
Brené Brown a vezetőkről
kép: unsplash.com
1 comment