Egy…

…meg egy az kettő. Ezt már egy kisgyerek is tudja.

Nem! Szeretném cáfolni! Nem igaz. Egy meg egy az nem kettő, hanem sokkal, de sokkal több. Egy meg egy az maga a csoda. Egy kritikusan gondolkodó, rendszerezett álmodozó és egy  álmodozó, gondolatokat rendszerező együttese kettőnél sokkal többet, valami egészen új minőséget alkot.

Ahogy figyelünk egymásra, ahogy hallgatjuk egymást, megvitatjuk és kialakítjuk azt, amiről már a végén azt sem lehet tudni kitől indul, mert mindketten egészen magunkénak érezzük, az maga a varázslat.

Szeretem minden percét. Szeretem az ötletet, mindegy, hogy honnan jön, mert jó látni ahogy megfogan és szárba szökken. Szeretem a cincálást, mindegy, hogy mennyire mélyre megy, mert mindig rengeteg új lehetőséget bont ki és mindig továbbvisz. Szeretem a visszaépítkezést, mindegy, hogy meddig tart és milyen sok munkával jár, mert ilyenkor már megvan az új ígérete és hihetetlenül élvezetes, ahogy minden a helyére kerül.

Mindig vannak megtorpanások. Mivel az egyik „egy” soha nem azonos a másik „egy”-el, s így néha van távolság és szünet. De ettől még a csoda működik. Az alkotás maga soha nem áll meg, csak az inkubációnak, az érési folyamatoknak kell hagyni megfelelő időt. Még azt is jó és izgalmas kivárni.

De a legjobb látni az eredményt, a közös csodát, ami nem jöhetett volna létre, ha egy meg egy az csupán kettő lenne.

Danghel Edith

kép: unsplash.com