Ahhoz, hogy munka öröm legyen, feltételekre van szükség. Ezt mindannyian tudjuk és a “jól-működő” szervezetek világában el is várjuk a környezettől, hogy tegye oda magát.
Elvárjuk, hogy mondják meg az értelmes célt, hogy biztosítsák a jó kapcsolódás feltételeit, hogy ha épp arra tartunk, akkor teremtsenek teret a megújulásnak. Azt szoktuk mondani, hogy egy vállalatnál ez a minimum, ahhoz, hogy alkotni tudjunk. De ha épp nem alkotunk valami újszerűt, akkor is elvárjuk a megfelelő munkafeltételeket. Például azt, hogy legyenek megfelelő munkaeszközök, legyen kerete annak amit csinálni kell és minden információ álljon rendszerezetten a rendelkezésünkre, ahhoz, hogy optimálisan tudjuk hozni a szintet.
Vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy a külső feltétel megléte közel sem elég a munka öröméhez?
Jutott-e eszünkbe az, hogy ha mi magunk nem teszünk bele, akkor hiába a minden elvárásnak megfelelő külső rendelkezésreállás?
Mert mit ér az, ha a munka értelmes, de a mi saját értékrendszerünkre nem simul rá? Hogyan tudjuk úgy felvenni az elénk tárt kapcsolódások szálait, ha mi magunk nem vagyunk nyitottak a kapcsolódásra; ha a szűrőink merevek, vagy teljesen le vannak zárva? Vagy meddig tudunk úgy lelkesen haladni előre, ha nincs meg bennünk a bátorság az újításra, ha a pofára eséstől való félelem megbénítja minden kreativitásunkat.
Ha nem az alkotás a cél, pusztán csak a teljesítés, akkor sem fog menni, ha mi magunk nem hiszünk az általunk végzett munka értékében, ha nem tudunk a megszabott keretrendszerhez igazodni és nem vagyunk nyitottak a tudásra, arra, hogy tanuljunk. Így hiába keressük a munka örömét.
Ez az a látványos különbség az alkalmazottak és a szó valódi értelmében vett vállalkozók, magánzók között.
Míg alkalmazásban lévőként a külső feltételeket elvárjuk, ha úgy alakul egészen mélyrehatóan szétszálazzuk és hangoztatjuk azt, mi hiányzik, a belső feltételrendszerünket valahogy nem mindig érezzük megszólítatottnak.
A magánvállalkozás esetén a belső feltételeket maximálisra turbózzuk, a külső feltételek megteremtésére nem mindig vagyunk elegek, vagy egyszerűen nincs ráhatásunk.
Sajnos, se így se úgy nem lesz fenntarthatóan öröm a munka.
Persze, nem kell mindig mindennek kalppolnia. A Csikszentmihályi által meghatározott flow-élmény nem állandosítható, de a tudatosság sokat segít abban, hogy az állapot hosszútávon az öröm legyen.
Legyünk igényesek és figyelmesek a környezet által lehetőségként biztosított előfeltételekre és tegyük hozzá a mi belső prediszpozíciónkat. Ha mindez együtt van, az eredmény sem fog elmaradni és örömbe fordíthatjuk a munkás hétköznapjainkat.
Tudatosság gyakorlat:
- Az egyéni értékeid hogyan simulnak rá a munkád értelmére?
- Mit teszel olyankor, ha környezet nem biztosítja számodra a munka örömének előfeltételeit?
- Hogyan ismered fel, hogy milyen prediszpozícióval fordulsz a munkádhoz?
Danghel Edith
kép: unplash.com