pexels.com

Egyre gyakrabban röppen fel a negyedik ipari forradalom kifejezés. Hogy itt van, és benne élünk. De tudjuk-e, hogy mi ez? Mi előzte meg? Miről szól? És vajon milyen hatással lesz ránk? Ezeket a kérdésekre kerestem a választ. Ha már benne vagyunk, szeretném érteni!

Történelem és jelen

Az első ipari forradalom (1784) során a gőz erejét használtuk fel a gépek működtetésére. Micsoda idők voltak! Aztán jött a második ipari forradalom (1870) és az elektromosság, s ezzel együtt dimenziót váltott a tömegtermelés.  A harmadiknak nevezett ipari forradalom (1969) az automatizálás kora volt, amikor az elektronika és az információs technológia lendített a gazdaság kerekén. Most pedig itt vagyunk a negyedik ipari forradalom hajnalán (még pontos évszámhoz nem rendelt), ami azzal kecsegtet bennünket, hogy elmossa a határokat a fizikai, digitális és a biológiai világok peremén.

Az szemmel látható, hogy a most megélt változás forradalmi jellegű és bár az előző alapjaira épít, van három tényező, ami arra enged következtetni, hogy egészen másról beszélünk. A legelső tényező az maga a változás sebessége, hiszen a korábbi,  lineárisnak tekinthető változási tempóhoz képest most egy exponenciálisat élünk meg. És ez igaz az érintettekre is. Hihetetlen tömegre van hatása – gondoljunk az emberek millióira, akik a digitális világhoz kapcsolódnak valamilyen módon. Ezzel együtt egészen más a változás mélysége és szélessége is: teljes folyamatok, rendszerek, menedzsment és maga a vezérlés is. Minden, minden változik.

Kihívások és lehetőségek

Az egyik legnagyobb lehetőségnek azt tekintik világszerte a negyedik ipari forradalom kapcsán, hogy az emberiség jólétét, az élet minőségét lehet növelni általa. Már lehet kapcsolódni a „hálózathoz”, könnyebb a kommunikáció, elérhető az információ, számos hatékonyság növelő és kényelmi szolgáltatás valósult meg ennek révén.

Az előrejelzéseknek megfelelően a jövőben beszállítói oldalon várhatóak nagyszerűnek értékelhető változások a hatékonyság és termelékenység növekedésének köszönhetően: a szállítási és kommunikációs költségek további csökkenése, az ellátási láncok hatékonyságának növekedése, a kereskedelmi árak csökkenése – mind a gazdaság átrendeződéséhez és növekedéshez vezetnek.

Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee gazdasági elemzők azonban felhívják a gazdaság meghatározó szereplőinek a figyelmét, hogy a negyedik ipari forradalom teret enged a munkaerő piac további szétszakadásának, ami az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezethet. Az emberimunkaerő kiváltása a technológia segítségével biztonságosabb munkahelyeket teremthet, de ha nem figyelünk arra, hogy a felszabadult erőforrást hasznosítsuk, akár úgy hogy egy élvezetesebb, értelmes munkavégzés irányába tereljük, akkor gazdasági ellehetetlenülés felé sodorjuk őket.

Nehéz most megmondani, hogy hogyan jövünk majd ki ebből az izgalmas forrongó helyzetből, de a történelmi előzmények arra engednek következtetni, hogy nem csak pozitív vontakozásokkal kell majd szembenéznünk. Egy dolog biztosnak látszik: hogy már a közeljövőben is a tehetség, a tudás és a pozitív – innovatív hozzáállás lesz az egyik legkeresettebb emberi tőke.

Hogyan hat a gazdaságra, a törvényi környezetre és az emberekre

A gazdaság meghatározó szereplői minden alkalommal kiemelik, hogy milyen elképesztő méretei vannak ennek a változásnak: a sebessége, az érintett területek és tömegek soha nem látott mérete egy egészen más jellegű működésmódra ösztönzi a gazdaság minden szereplőjét. A szolgáltatói oldalon az új technológiák és rendszerek lehetővé teszik a verseny kiéleződését, hiszen olyan szereplők is megjelennek a piacon, akik innovációval és agilitással komoly kihívások elé állítják az eddigi, jól bejáratott piaci szereplőket. A fogyasztói oldalon megnőtt az átláthatóság iránti igény és folyamatosan változik a fogyasztói igény és a magatartás, ami átrendezi a piacokat és változásra kényszeríti a termelőket és a szolgáltatókat.

Üzleti szempontból közelítve a negyedik ipari forradalom négy területet fog alapjaiban megváltoztatni: az ügyfelek elvárásait, a termékfejlesztést, kollaboratív innováció szerepét az üzletben és a szervezeti formákat.

Az üzleti vezetőknek meg kell érteniük ezek a kihívásokat, meg kell barátkozniuk a folyamatos változás gondolatával és meg kell érteniük, hogy a csapatok, amelyek a szervezetet képezik a legerősebb erőforrás, amit ha jól használnak talán az egyetlen versenyelőnyük lehet.

Az üzleti változásokat a gazdaság szabályozó irányítás és a jogi környezet változásának is támogatnia kell. Elengedhetetlen, hogy a korábbi, főleg papír alapú és a hierarhikus „fentről-le” jellegű legiszláció megváltozzon, ahhoz, hogy teret nyisson a fejlődésnek és a változásoknak.

Az egyénekre gyakorolt hatás szinte felbecsülhetetlen. Mindent megváltoztat körülöttünk és egészen más szinten, mint ezt a korábbi forradalmak tették. Az emberi működésünk változik a távolságok eltűnésével, a munkamódszerek változásával. Az eszközök és a technológia már nem csak munkánk, hanem az életünk szerves részévé válik. Felvet bizonyos kérdéseket az élettér, a biztonság és az emberi kapcsolataink terén. A biotechnológia előretörésével akár újabb morális és etikai kérdőjelek is felmerülnek majd.

Bár ez elég ijesztően hangzik, hinnünk kell abba, hogy semmilyen változás nem mehet végbe emberi beavatkozás és kontroll nélkül.  Ez akkor és csakis akkor történhet meg, ha tudatosak és felelősségteljesek vagyunk, s nem a haszon és a kapzsiság hajt bennünket. Bíznunk kell abban, hogy mindez a jó és a még jobb érdekében történik és tennünk kell azért hogy ez a jó mindenkié legyen és olyan legyen, amit el tudunk és el akarunk fogadni.

Tudatosság gyakorlat:

  • Hogyan változik a szervezeted közvetlen gazdasági környezete?
  • Hogyan változnak az ügyfeleid?
  • Hogyan tudsz elejébe menni az elvárások változásának, azaz hogyan lehetsz proaktív?

Ha van kedved átbeszélni, hogy a negyedik ipari forradalom milyen szervezeti változások, kihívások elé állítja az általad vezetett céget vagy szervezeti egységet, keress bennünket bátran: Kapcsolat

Danghel Edith

forrás:
https://www.weforum.org/agenda/2016/01/the-fourth-industrial-revolution-what-it-means-and-how-to-respond/

kép: pexels.com