pexels-photo-206756

A vezetői kompetenciák között olyanokat találunk, amelyek a megbízhatóság, a stabilitás, a teherbírás és a tökéletesség irányába mutatnak. Van ennek persze történelmi hagyománya; volt idő, amikor ezen az úton lehetett csak haladni. Ebbe bele is merevedtünk, szinte már nem is érezzük mennyire függünk ezektől az elvárásoktól. Érzékenységnek vagy esendőségnek nincs helye ebben a képletben. Sokan állítják, hogy ez az az üvegplafon, ami miatt a nők nem vagy alig jutnak vezetői beosztásba. Az utóbbi évek változásai ebben is elmozdulást hoztak.

Hitek és tévhitek

Az általános felfogás szerint sebehetőnek lenni nem jó, a gyengeség és a védtelenséggel azonosítjuk. Pedig, amikor valaki elismeri, hogy sebezhető, akkor tulajdonképpen arra tesz tanuságot, hogy mennyire megbízik abban vagy azokban, akik előtt ezt kinyilatkoztatja. A legutóbbi kutatások – és sok sikeres vezető szerint is – a sebezhetőség elismerése a munka világában utat enged az nyitott és előítélet mentes kommunikációnak és azt felvállaló és a befogadók között megemeli a bizalom szintjét. Természesen ezt sem megtenni sem elfogadni nem egyszerű feladat. Senki nem szereti, ha érzelmi kihívások elé állítják. De Goldman óta tudjuk, hogy az érzelmi intelligencia alapvető a társasa érintkezésben. Így ha ezen a területen a vezető és munkatárs a megfelelő szinten van, akkor meg tud küzdeni a felvállalt kihívással. A másik oldalon a vélt hatalmi piedesztál látszik meginogni egy ilyen megnyilvánulás kapcsán, és a hatalommal szembeni elvárások foszlanak szét. Pontosan ennek révén fognak teret teremteni egy másfajta, már nem a hatalmi játszmákon, hanem egy bizalmi kapcsolaton nyugvó kommunikációhoz és hatékony együttműködéshez.

Hogyan működik?

A munkahelyen a sebezhetőség vagy érzékenység kinyilvánítása a vezető részéről koránt sem jelenti azt, hogy lépten nyomon papírzsepis helyzeteket teremt, vagy körbejárva a legmélyebb érzéseit és titkait teszi ki az asztalra, hanem azt jelenti, hogy nem rejtőzik többé kemény, védelmet jelentő álarc mögé, hanem önmagát felvállalva, az igazi valójában van jelen.

A sebezhető vezető figyel arra, hogy az egója ne uralja el a terepet, felvállalja azt, hogy nem tud mindenre választ  – és mindig jót aztán végképp nem – adni, és aki képes nyitottan fogadni a környezete megjegyzéseit, ötleteit, javaslatait. Ez a vezető nem érzi kötelezőnek, hogy minden helyzetben övé legyen az első és legjobb ötlet – teret ad és önmaga is kevesebb stresszt él át. Felvállani a sebezhetőséget egy paradigmaváltás, mert ebben a helyeztben a vezető az üzleti kihívásokat nem csak a saját, hanem a helyzetben részvevők szemüvegén keresztül is képes nézni. Ha ezt el tudja érni, akkor minden résztvevő lehetőséget kap, sőt, ha úgy alakul akár át is veheti a folyamat irányítását. Ilyen esetekben a bevonódás a fontosság érzet, esetenként a nélkülözhetetlenség is megjelenik a túloldalon, és el is jutottunk az elkötelezettségen egy sóhajtásnyival tovább. Mindenki nyer!

Hogyan induljunk el ezen az úton?

  • Gondoljunk másképp a sebezhetőségre:
    A vezetőként állandó nyomás az, hogy másoknál jobban kell teljesítenie. A vezető vázolja fel a jövőképet, ő választja ki a stratégiát, ő határozza meg az oda vezető utat és ő az, aki a cél fele folyamatosan megválaszolja a nehéz kérdéseket is. Így működünk. Pedig néha a legjobb dolog, amit egy vezető tehet az az, hogy ül és hallgat. Figyel arra, ami körülötte zajlik, amit mások mondanak és nem ő vezeti a beszélgetést!  Ez pedig nem jelenti azt, hogy nem tesz meg minden tőle telhetőt, csupán arról szól, hogy nyitott meghallgatni más véleményét is, hajlandó átgondolni más nézőpontokat is. Azzal, hogy nem írányít, hanem „csak” figyel elismeri ugyan, hogy nem ő a „minden legjobb forrása”, de hatalmas lehetőségek tárházát nyitja ki maga, a környezete és az üzlet számára is.
  • Fogadjuk el a sebezhetőség – erősségként
    A sebezhetőség felvállalása nem tesz gyengévé, sőt energiát szabadít fel. Nem kell tovább azon küzdeni, hogy nehogy mások észre vegyenek valami hibát, így autentikusabban lehet jelen lenni. Marad energia más területekre. Sőt, ha sikerül elengedni ezt a nehéz terhet hogy tévedhetetlenek vagyunk és már nem kell mindig a legjobbnak lenni, már nem kell azon küzdeni, hogy mindig igazunk legyen, sőt néha hibázhatunk is, a körülöttünk lévő hozzáállása is megváltozik. Megnő a támogatás, az elfogadás és a részvétel. Mert másnak is lehetnek ötletei, más is lehet a legjobb és másnak is lehet igaza.
  • Gyakorloljuk és folyamatosan tanuljuk a sebezhetőséget.
    Egész életünk során arra készültünk, hogy jó benyomást tegyünk másokra. Meg akarunk felelni és nem szeretnénk, ha bárki fogást találna rajtunk. Így csak fokozatosan tudjuk ezt a belső vágyat elengedni, tanulni és folyamatosan tudatosan gyakorolni kell. Ha már nem ez lesz a fontos egyre jobban bele tudunk vonódni a helyzetekbe, partnerként lehetünk benne, s így a környezetünk is megtanulja, hogy hogyan váljon tökéletes partnerré ebben az új, mindkét fél számra gyümölcsözőbb helyzetben.

A sebezhetőség (vulnerability) tudománya új, a hozzá kapcsolódó előnyöket lehet érteni, sőt nagyon biztonságos helyzetben ki is lehet próbálni. Ahhoz viszont, hogy ezt a vezető egyik napról a másikra bevigye a munkahelyére egy kicsit több kell. Ez egy szervezeti kultúraváltás részeként jelentkezhet, mert a környezetet is fel kell készíteni, nem elég, ha erre maga a vezető kész van.

Van kedved ezen együtt gondolkodni velünk? Keress minket és találjuk ki, hogy tehetjük együtt örömtelibbé a munkát: Kapcsolat

Danghel Edith

Forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=kAk4cwjvJ0A

kép: pexels.com