Voltál már workshopon vagy esetleg te magad is tartottál? Számát sem tudod hánynak voltál a részese? És tudod, hogy mi az? Persze, hogy tudod. A Szómagyarító.hu szerint szakmai műhely, ahol olyan emberek találkoznak, akik jártasak az adott területen és akik valami újat szeretnének létrehozni.
Ma sok minden wokrkshop címen fut, és az eredmény a legritkább esetben valami újszerű. Leginkább egy felszínes képzést cimkéznek fel ezzel a szóval és aztán hagyják, hogy történjen aminek történnie kell.
Pedig van ám ennek a műfajnak is tudásbázisa. Vannak „aranyszabályok”, keretek és eszközök, amelyeket aztán a facilitátor a karmesterek szabadságával kezelhet.
Amit viszont mindig és mindenképp szem előtt kell tartani: az a műfaj műhely jellege! Kevés itt a hamubasült pogácsa, de még a PREZIprezi is. Az egész sava-borsát a közös munka adja.
A téma adott, a résztvevők tudása a bázis és erre segít a workshop házigazdája felépíteni a keretekből kilépő EREDMÉNYT, amit aztán így mindenki magáénak érez és magáévá is tud tenni.
- Kihívás benne részt venni? Igen, mert itt nincs helye a szélárnyékban meghúzódóknak.
- Könnyű vezetni? Nem, mert fokozott jelenlétet és osztott figyelmet igényel.
- Művészet? Igen, mert egy alkotási folyamat.
- Tanulható? Igen, a részvétel és a vezetése is elsajátítható megfelelő elkötelezettséggel.
- Érdemes? Igen! Felnőtt felelősséget és a saját sérülékenységüket is vállaló emberek egymást inspiráló alkotóműhelyét létrehozni mindig érdemes!
Ha szeretnéd tudni, hogy mit és hogyan érdemes, ha szeretnél ránézni, hogy a jót jól csinálod-e, ha szeretnéd, hogy gazdagodjon a repertoárod, gyere és alkoss velünk egy workshopon a workshopról: WORKSHOP kickstarter
Danghel Edith
kép: unsplash.com
