
“EBÉD AKCIÓ: A választott ebéd mellé a SIKER KULCSÁT is megkapja! ” Ennek az egészen misztikus étteremnek a cégtáblája már kint áll egy ideje, de ezt a feliratot még nem láttam korábban. Pedig már többször jártam itt. Hatalmas a választék: nemzetközi és magyar, hamburger és lazacos sushi… És ma még a Siker kulcsát is megkapom! Wow, az úgyis érdekel. Bemegyek.
– Egy napi menüt szeretnék, az ajándék Sikerkulccsal. – és már csorog is a nyálam, a kezemet pedig vidáman dörzsölöm, várva a belépőmet a sikeres emberek közé.
– Több napi menünk is van, tessék a választék. Javaslom, hogy szánjon egy percet a döntésre. Ma minden menü mellé Sikerkulcsot adunk. Viszont mindegyik menü mellé más és más kulcs jár.
– Hm, én azt hittem, hogy csak egyfajta Sikerkulcs van…
– Ezzel sokan vannak így. Ne siesse el a döntést!
– Egy hamburgert kérek kólával, és ide nekem azt a Sikerkulcsot! – ront be egy felettébb sietősnek tűnő, közepesen igényes ruházatú egyén, csöpp izzadtságszaggal frissítve a levegőt. Szinte fellök amíg én tűnődöm. De jó neki, hogy pontosan tudja mit akar! Határozott, igaz, eléggé udvariatlan, de mégis eléri a célját:
– Fáradjon a gyorskasszához, kérem! – és már adja is neki a pultos a hamburgert. – A Sikerkulcsot a blokk hátulján találja.
“Mi lehet az a Sikerkulcs, ami elfér egy blokk hátulján?” – tűnödöm tovább.
A tülekedő forma nagyon rutinos lehet: egyik kezével fizet, másikkal már nyúl is a kóláért, és még azzal a lendülettel bontja is fel a hamburgert. Pár másodperc múlva tele szájjal felhördül.
– ENNYI??? EZÉRT KÁR VOLT IDEROHANNOM! – a Siker kulcsát tartalmazó blokk a földön landol, ő pedig elviharzik, mint egy maláj monszún. Jött-ment. Gyorsan és hevesen.
Felemelem a földről a papírt. Nagy izgatottan olvasom: “Mi különbözteti meg a sikeres embereket a sikertelenektől? A szokásaik.“ Az első válaszom nekem is csak annyi, hogy “Ennyi?”
Aztán tovább tűnődöm. Úgy döntök, nem rohanok. Nem hiszem, hogy erről a pacákról mintázták a siker szobrát. Ki se tudta volna várni együltő helyében:) Ha tényleg a szokások a kulcs, akkor a türelmetlenségemet akár fel is akaszthatom a szögre egy napra. Próbáljuk ki, mi lesz! Úgy döntök, leülök és úgy rendelek. Elvégre, itt mindenféle ételt lehet kérni.
– Pincér! Mit jelent az, hogy “Szokásos tapas menü”?
– Ezek apró kis finomságok, saját maga rakja össze őket ízlése szerint. És most minden kistányér mellé egy ajándék Szokástippet is adunk, egyenesen a Sikeres Emberek Klubjának ajánlásával.
“Azta, micsoda keresztértékesítés!” – gondolom magamban, marketing szakértő cimkét aggatva magamra.
– És ehhez is jár Sikerkulcs? – kérdezem.
– Természetesen. A blokk hátulján lesz fizetéskor.
– Már megint ez a blokk! Megmondom őszintén, én valami komolyabb kulcsra gondoltam. Valami igazán átütőre.
– Igen, Uram, sokan számítanak másra. Az igazán átütő dolgok egészen egyszerűek. Melyik tapast hozhatom?
– Hát ha mindegyik mellé jár egy Szokástipp is, akkor tudja mit? Kérek mindből! Úgyis ráérek!
Meghozzák a tányérkákat, gusztusosabbnál gusztusosabb finomságokkal tele. A teljesség igénye nélkül (a szokásos tippekkel együtt):
– aszalt paprika krémsajttal töltve – “Készíts heti tervet!” (OK, szoktam)
– sós szárított tőkehal – “Igyál sok vizet!” (erre kell is)
– spanyol chorizzo kolbászkák – “Költs megfontoltan!” (több nap, mint kolbász…)
– whisky-s fokhagymás malacsült darabok – “Mosolyogj másokra!” (ettől biztosan, de inkább nem nyitom ki a számat)
– spenót és csicseriborsó “Sportolj és táplálkozz egészségesen!”
– mindenféle tengeri herkenytűk fokhagymával, olivával és anélkül – ezekből jó sokféle van, és mindegyikre valami egészen hasonló szokás van írva. Egy idő után kezdek telítődni velük…
Kisvártatva belép egy kellemes külsejű, mosolygós fiatalember. Sportos alkat, laza eleganciába öltöztetve. Már ismeri a pincért, biztos törzsvendég.
– A Szokásos zöldséges-lazacos tapasból kérek két adagot. Tudja, kevéske olivabogyóval, ahogy szeretem. – mondja nemes egyszerűséggel fél pillanat alatt átlibbenve az étlapon.
Ő is tapast kért! Gyorsan rávágta, hogy a szokásosat kéri. Pedig milyen sok finomság van itt! Nem baj, legalább hamarabb fog fizetni és majd jól meglesem, hogy mi a Sikerkulcsa. Mire én itt végzek…
Kihozzák neki, megkapja a kis Szokástippjét is mellé egy cetlin. Kiesek a székből a kíváncsiságtól, ahogy próbálom elolvasni a saját asztalom őhozzá legközelebb eső pontjáról, mi lehet ráírva a cetlijére. Szerencsére időben sikerül összeszednem magam, így nem képezem közröhej tárgyát. Valahogy csak sikerül elolvasnom, milyen szokás tipp jár az ő tapaszához: “Kiválasztod, ami fontos, félreteszed a többit.”
Hm. Ezzel én nem találkoztam. Vagy már nem emlékszem rá a sok-sok finomság után? Pedig igazán jó gondolat…
A fiatalember szépen lassan elmajszolja a zöldséges lazacát (kevéske olivabogyóval, ahogy szereti), majd fizet, ránéz a blokk hátuljára, egyetértően bólogat, és távozik, otthagyva a blokkot az asztalon. Mintha tudná, hogy ezt a pillanatot vártam amióta megérkezett! Mivel ő csak egyfajta tapast rendelt, bíztam benne, hogy sokkal gyorsabban fog végezni, mint én, és így hamarabb tudhatom meg, hogy mi a Siker kulcsa!
Ez állt a blokk hátulján: “A sikeres emberek tudják, mire vágynak, és hozzáigazítják a szokásaikat, így fénysebességgel haladnak feléjük.”
“Hmmmmm.” – mondom magamban. És azon gondolkodom, hogy ezt most az új Sikerkulcs meglepő idézete mondatta velem, vagy a gyomrom mocorgása?
– Pincér? Merre van a mosdó? Azt hiszem, kicsit túlzásba vittem a tenger gyümölcsei szekciót a malacsült után.
Hiretelen egészen biztos voltam benne, hogy mire vágyom, és fénysebességgel haladtam felé…
Tudatosság gyakorlat
- Mit jelent számodra a siker? Egyszerű kérdésnek tűnik, mégis sokan felületes választ adnak rá. Minél pontosabban meg tudod fogalmazni, annál könnyebben tudod elérni.
- Milyen szokásaid segítenek téged a saját sikereid eléréséhez?
- Milyen rendszeresen csinálod ezeket? Hogyan tudnád őket még inkább az életed részévé tenni?
- Vannak-e olyan szokásaid, amik nem támogatják a céljaidat? Ha igen, hogyan tudnál tőlük megválni?
Ha szeretnél ezekben a kérdésekre választ találni egy játékos és inspiráló kiscsoportos közegben, akkor jelentkezz Inspire:Szokástérkép tréningünkre!
Gurmai Gergely
az Inspire káryajáték és az Inspire:Szokástérkép tréning létrehozója
www.liveyourdream.hu
kép: flickr.com